Előzetes értesítő

Kedves Cserkésztestvéreim!

A Külföldi Magyar Cserkészszövetség vezetőségének felkérésére, elfogadtam a

2010-es Központi Jubileumi Nagytábor táborparancsnokságát. Ezt nagy megtiszteltetésnek de ezzel egyben egy nagy kihívásnak is tekintem. Egy ilyen tábor megszervezése rengeteg munkával jár, de a sikere nem egy emberen múlik. Bízok abban, hogy közös együttműködés meghozza majd gyümölcsét és közös ötleteinkből egy igazi gyakorlati, elméleti és élményekkel teli 10 napos cserkésztábort tudunk majd szervezni és levezetni.

Néhány fontosabb adatot szeretnék megosztani veletek:

A tábor kerettörténete: A 100 éves magyar cserkészet

A tábor dátuma: 2010. augusztus 5-15.

A tábor helye: Sík Sándor Cserkészpark, Fillmore, New York, USA

100 éves a magyar cserkész múltunk. Ez a száz esztendő történelmi mérföldkövekben igen gazdag. Ezekből merítve közelebb hozzuk majd nagycserkészeinket a cserkész múltjukkal, és vidám programokkal bővítjük majd jelen és jövendőbeli tudásukat. Nem csak a cserkészismeretekben fognak gazgodni de magyarságismeretükben is erősebbek lesznek!

Szeretnénk, hogy minél többen részt tudjunk venni ezen a a nagyszabású eseményen. Nem túl korai elkezdeni már most gondolkodni olyan pénzgyűjtő akciókon, amik hozzá segítenék cserkészeink részvételét, gondolok itt nem utolsósorban utazási költségeikre. Világszerte nehéz a gazdasági helyzet, de ha előre tervezünk, garantálhatjuk, hogy senki sem marad le erről a táborról, aki ott szeretne lenni.

A jubi táborral kapcsolatos minden javaslatod, ötleted, kérdésed stb. a jubi2010@aol.com címemre várom. Ahogyan kiforrnak a tervek, a következő hónapokban, tájékoztatlak benneteket és megosztom a tábor további részleteit is. Addig is kívánok mindannyitoknak további

Jó Munkát!

Horváth Mihály cscst.

2010 Jubileumi Nagytábor tpk.

u.i. Aki nem ismerne: 1991 óta, vagyis 18 éve a Cleveland Körzet parancsnoka vagyok. Azelőtt a clevelandi 22. sz. Bessenyei György cscs. parancsnok helyettese voltam egy évig, 1984-töl 1985-ig. Ezután hat évig a csapatparancsnoka: 1985-től 1991-ig. Folyamatos 25 éves beosztásaim alatt, 18 évig a Szövetség Intéző Bizottságának tagja vagyok, a 80-as évek végén Központi akadályverseny parancsnok voltam, és a 1995-ös és 2000-es Központi Jubileumi Nagytáborban, mint a Programtörzs parancsnoka szolgáltam.

2009. január 15.


Értesítő 1

100 év… sátrak…több száz magyar cserkész… nevetés…találkozás…tábortűz…reggeli torna…népdalozás…

ünneplés…napsütés…főzés…egyenruha…úszás…népzene…fagyi…kaland…természet…világháló… alvás

…összmunka…sport…lelki erősítés…nyakkendő…kézügyesség…cserkészismeret…szertartások… rend…

finomságok…építmények…őrsök…mulatás…mesterségek…játék…történelem…vetélkedő…látogatás…mind ez és még további meglepetés, program és szórakozás vár ránk a 2010-es Jubileumi Nagytáborban!

 

Ki az, aki ezt el fogja mulasztani?  Nem én!  Milyen szerencsések vagyunk, hogy 100 évvel ezelőtt elkezdték Magyarországon a cserkészetet.  Milyen szerencsések vagyunk, hogy elődjeink fontosnak tartották magyarságukat,     hogy hagyományainkhoz híven a magyar cserkész mozgalmat világszerte beindították és ápolták.

 

Célunk ebben a Jubileumi Nagytáborban megünnepelni és megemlékezni a 100 éves magyar cserkész múltunkról jellemileg és gyakorlatilag.  Szeretnénk fejleszteni a cserkész történelmi ismeretünket, a cserkész próbarendszerünket gyakorolni, és a magyar kultúránkat mélyebben megismerni.  Hangsúlyozni fogjuk, hogy a magyar cserkészetünk egy világmozgalom.  Persze, mind ezt csak is egy élvezetes, játékszerű és szórakoztató módszeren keresztül! 

 

A tábor színhelye a gyönyörű 106 holdas fenyőfa erdős Sík Sándor Cserkészpark az Egyesült Államok nyugat New York állam Fillmore városához közel.  Ez a park a KMCSSZ tulajdonában van 1964 óta és helye a központi akadályversenynek, a Magyar Iskola Tábornak, a Vezetőképző Táboroknak, és a Regös Tábornak, amiket minden évben ott megtartanak.  A park kényelmesen ellátja minden szükséges eszközzel a több mint 600 magyar cserkészt akit várunk a világ minden tájáról.

 

Altáborok: Cserkészeink több altáborokban lesznek elhelyezve nem és kor szerint a következő beosztásokban:

 

            10-12 éves fiúk altábora        10-12 éves leányok altábora       19+ éves vegyes cs.vezetők/felnőttek altábora

            13-15 éves fiúk altábora        13-15 éves leányok altábora       Cserkészvezetők és családjuk altábora

            16-18 éves fiúk altábora        16-18 éves leányok altábora       Tábortörzs (a tábor működése szervezői)

 

A 10-12 évesek és a 13-15 évesek a csapaton belüli működő őrsükben táboroznak.  A 16-18 évesek az altáborokban összeállított őrsökben találkoznak cserkésztestvéreikkel táborozni.  A többi altáborokról a következő értesítőben részletesebben írok.

 

Néhány Jubileumi Nagytábor eddigi betöltött beosztást szeretnék közölni veletek:

            Lamperth Zoltán cst., a Sík Sándor Cs.park Parancsnoka.  Zoli bá hosszú évekig gondozza a parkot.

            Dala Irén cscst., táborpk. helyettes (Program).  Irén az altáborok és a programok felügyelője.

            Kovács György cst., táborpk. helyettes (Müködés).  Gyuri a tábor cselekvéseit felügyeli.

 

A következő jelentkezésemig kívánok további

                                                                                                Jó Munkát!

 

                                                                                                Horváth Mihály cscst.

2009. augusztus 25.                                                                   Táborparancsnok



Értesítő 2

Száz éves a magyar cserkészet…Magyarország…Ausztria…Németország…Brazília…Argentína... Venezuela

…Egyesült Államok…Kanada…Ausztrália…Svájc…Svédország…Felvidék…Kárpátalja…Vajdaság…Erdély

…Horvátország…Anglia…Franciaország…Hollandia… a földgömb majdnem minden részén ma találhatók magyar cserkészek.  Szétszórtan is együtt érezzük magunkat, erősödvén abban a tudatban, hogy egy világmozgalom vagyunk!  

 

Reméljük, hogy minden ország ahol magyar cserkészek vannak, képviselve lesz a KMCSSZ Jubileumi Nagytáborban 2010 nyarán a Sík Sándor Cserkészparkban, Fillmore-ban, New York államában.  Mennyi különböző nyelven beszélhetnénk ott!  De egy biztos, csak magyarul fog mindenki mindenkit megérteni.

 

Cserkészkorú Altáborok:  A táborban őrsileg külön fiú és leány altáborokban lesznek elhelyezve a 10-12 és a 13-15 éves cserkészek.  A 16-18 éves cserkészek külön fiú és leány altáborokban verik fel a sátrukat a helyszínen alakított őrsökben.  Mivel ebben a korosztályban kevés a működő őrs a csapatokban, itt van egy kitűnő alkalom találkozni és barátkozni magyar cserkésztestvérekkel a világ minden tájáról egy tábori keretben.  Ki tudja milyen barátságok fognak kialakulni, amik a jövőben utazási, munka vagy más lehetőségekben a kapcsolat kivirágzása, gyümölcse lesz.

 

Század Altábor:  A száz éves cserkésztörténelmünkből cserkészvezetőink rengeteg anyagot tettek magukévá.  Ebben a Század Altáborban gyülekeznek a 19 évestől 89 éves felnőttcserkészeink és vezetőink, akik majd egy kb. 20-30 állomású pályatéren megosztják tudásukat, tehetségüket és tanulmányaikat úgy mesterségekben, mind kézügyességekben, sportokban, és cserkész gyakorlatokban cserkészeinkkel.  Ez a pályatér lesz a Jubileumi Nagytábor egyik nagy része, amit minden altábor cserkésze többször megtekinthet a tábor folyamán.  Ez az altábor hasonló egy programtörzshöz, de munkájuk főleg a pálya iránt lesz, és résztvevői valamennyi közös programban is részt vehetnek.

 

Cserkészvezetők és Családjuk (CsvCs.) Altábor:  Azok a cserkészvezető és felnőttcserkész szülők, akik a Jubileumi Nagytáborban csak úgy tudnak felelősséget vállalni, ha családtagjaik (10 éven aluli gyermekük) is velük vannak, a CSvCS.-ben lesz táborozási lehetőségük.  Itt a szülők felelősek azért, hogy előre megbeszélvén egymás között beosztják idejüket, hogy az elvállalt jubi cserkész program alatt gyermekeik el legyen látva másik szülő/szülők által.  Szintén nekik kell programról és elfoglaltságokról gondoskodni a saját és a mások gyermekek részére.  Az altábornak lesz egy vezetője/koordinálója, de a parancsnokság nem készül minden napra, órára programmal a gyerekek részére.  Az altábor minden résztvevője a tábori konyháról étkezik, és minden nagyobb közös tábori megmozduláson résztvehet.

 

Tábortörzs:  Idetartoznak mindazok, akik a tábor működésében cselekednek.  Például, azok a személyek, akik a tábor adminisztráció, rendőrség, egészségügy, média, logisztika, műszak, konyha, és egyéb speciális beosztásban dolgoznak, és akik a tábor kerettörténetével és egyes különleges programokkal foglalkoznak.

 

Néhány Jubileumi Nagytábor eddigi betöltött beosztást szeretnék közölni veletek:

            Nádas Kuni cscst, a Század Alt.pk.  Kuni a 2005-ös Jubi Táboron a Programtörzspk. volt.

            Marshall Tamás cscst., Cs.vezetők és Családjuk (CsvCs.) Alt.pk.  Hosszú évekig a VK-n a kcs. őv. tábor pk.

            Kozmon György st., Kerettörténet.  Gyuri felügyeli és irányítja a speciális programokat.

 

A következő jelentkezésemig kívánok további

                                                                                                Jó Munkát!

                                                                                                Horváth Mihály cscst.

2009. szeptember 1.                                                                Táborparancsnok



Értesítő 3

Ismerős vagy ismeretlen nevek…Teleki Pál…Králik László…Szilassy Aladár…Sík Sándor…Gerely Jolán …Strilich Pál…Márton Lajos…Lindenmeyer Antónia…kisbarnaki Farkas Ferenc…Mattyasovszky Zsolnay Miklós…Dr. Némethy György…Dolesch Melinda…Bodnár Gábor…többek között számos része voltak a száz éves magyar cserkészet fejlesztésében.   Tetteik beindították, felépítették, és ápolták azt, ami a mai napig is a nagy büszkeségünk!

 

Jubileumi Nagytáborunkban cserkészvezető nagyjaink, főbb események, és helyek nevei a magyar cserkészet gazdag múltjából színesíti a mindennapi tábori életet.  Ehhez az értesítőhöz mellékelve található

“A 100 éves magyar cserkészet főbb eseményei” vázlat lap.  Ez egy sorrendben, röviden feldolgozott történelmi leírás a magyar cserkészet múltjáról.  Az itt felsorolt nevek és események kapnak szerepet a tábor alatt.  A lap második oldala leírja a nevek és helyek tábori szerepét.  Kérem, nézzétek át.

 

Egyik legfontosabb szerep a jövő évi Jubi Táborban az altáborparancsnoké.  Az altáborparancsnokok azok, akik direkt felügyelnek a cserkész korú gyerekek jólétére.  Helyettesükkel és törzstagjaikkal együtt minden nap irányítják az altábort a napirend szerint és foglalkoznak a fiúkkal, leányokkal az előre kitervezett programokkal.   Az altábor vezetők a földgömb több helyéről érkeznek.  A száz éves magyar cserkészet, a világot átfogó mozgalom szellemében, kezet nyújt távoli, más körzetekben/kerületekben működő cserkésztestvéreinknek, hogy a tábor sikeréhez segíthessenek.  A hat altáborparancsnok és helyettesük a következő:

 

Korosztály

Altáborparancsnok

Helyettes

Fiú      10-12 évesek       

Nádas János cst. - Cleveland

Gerecs István cst. - Sydney

Leány 10-12 évesek

Salopek Emese cst. - New Brunswick

Gorondi Réka cst. - New Brunswick

Fiú      13-15 évesek       

Schachinger Tamás cst. – Los Angeles

Lendvai-Lintner Géza cst. - Garfield

Leány 13-15 évesek

Slattery Kriszta cst. - Cleveland

Istvanov Krisztina cst. - Hamilton

Fiú      16-18 évesek

Siket György cst. - Montreal

Fogarasi Miklós cst. - Boston

Leány 16-18 évesek

Benedek Zsuzsa cst. - Buenos Aires

Bányai Bibor cst. - Garfield

                                        

Ezek a remek vezetők bemutatták az elmúlt években, a jó munkájukkal, hogy megérdemlik a megbízást.  Kívánok nekik minden sikert a tábor tervezésében és a levezetésében.

 

Néhány Jubileumi Nagytábor eddigi betöltött beosztást szeretnék még közölni veletek:

         Szentkirályi Pál cscst, Tábor logisztika.  Mint a 2005 jubi tpk., tapasztalataival erősíti a tábort.

         Dr. Filó Gábor cscst., Egészségügyi vezető.  Hosszú évekig szakértően irányítja a Gyengélkedőt.

         Magyaródy Tamás cst., Műszak vezető. Ügyes gárdájával épít, szerel, javít, szolgál a tábor minden iránt.

 

A következő jelentkezésemig kívánok további

                                                                                                Jó Munkát!

                                                                                                Horváth Mihály cscst.

2009. november 10.                                                                Táborparancsnok


Értesítő 4

Sok minden kell egy jubi táborban…élelem…buszok kirándulásokra…tábori jelvények…bérelt WC-k…nagy ebédlő sátrak…biztosítás…tábori ingek/pólók…villany…programokra kellékek…hűtőszekrények…gáz…

egészségügyi felszerelés…díjak…színpad…telefon…park felújítások…szerszámok…benzin…szemét hordás

…mosogatásra eszközök…emléktárgyak…kötél…és még számtalan kisebb, nagyobb kiadás van.

 

Egy több mint 600 fős tábornak az ellátása nem ingyenes, sem nem olcsó.  Fontosnak tartjuk, hogy minden résztvevő rendesen legyen ellátva elegendő élelemmel, biztonságos körülményekben, és a megfelelő felszereléssel és programmal.  Mind ezek minőségben és mennyiségben biztosítják az élvezetes és élményekben dús táborozást.  Hasonló táborok mások rendezésében, kétszer, háromszor magasabb díjakat kérnek.  Erre a jubi táborra nem kell külön jelmezt készíteni.  Mivel a táborban hangsúlyt helyezünk a szabályos cserkészegyenruhára, a jelmezre szánt kiadások helyett a tábor díj fedezi majd a táborban kiosztott tábori ingeket és pólókat.

 

Takarékosan költünk, de nem foghatjuk túl rövidre magunkat. Mindent megteszünk, hogy a kellékek meglegyenek és semmiből sem legyen hiány a cserkészeink kárára.  Sok időt áldoztunk a tábori költségvetés kidolgozására és jól meggondoltuk.  Ebből tudtuk megállapítani, hogy a tábor díj konzervatívan naponta $39USD.  Kedvezményekkel együtt az átlag napi tábordíj pedig $37USD.  A tíz napos táborra a díjak a következők:

 

Minden tábordíj, ha április 15-ig kétharmadát befizetik, $10-os kedvezménnyel jár.  Kérjük az egész tábordíjat

június 15-ig befizetni.  Ha lehet, a befizetéseket minden csapattól egy csekkben kérjük.  A drága utazási költségek miatt a távoli kerületekből és a más Szövetségekből érkező táborozóktól nem kérünk tábordíjat.  Reméljük, így többen részt tudnak venni 100 éves jubileumi ünneplésünkön.  Jelentkezési lapokat a táborra januárban küldünk. 

Forgách Katalin cst. intézi a jelentkezési és regisztrálási formaságokat.

 

A következő jelentkezésemig kívánok további

                                                                                                Jó Munkát!

                                                                                                Horváth Mihály cscst.

2009. december 1.                                                                     Táborparancsnok



A 100 éves magyar cserkészet főbb eseményei

A 100 éves magyar cserkészet főbb eseményei

(vázlat a KMCSSZ 2010-es Jubileumi Nagytábor kerettörténetéhez)

 

·         1910 előtt

      1907- Első cserkésztábor Angliában, Baden-Powell rendezésében a Brownsea szigeten. 

      1908- B.P. könyve Scouting for Boys megjelenése. 

      1909 - Králik László, az “első” magyar cserkész, (a “cserkész” szó értelmezője) először ismerteti Magyarországon

                B.P. könyvét és munkáját. Megkezdődik a szervezkedés.

·         1910-11 – Megalakulnak az első magyar cserkészcsapatok Budapesten:

      1. sz. BKIE cscs. (Budapesti Keresztyén Ifjúsági Egyesület), Szilassy Aladár cspk., a magyar cserkészet elindítója.

          Megyercsy Béla segítségével.

      2. sz. BKG cscs. (Budapesti Kegyesrendi Gimnázium - Piaristák), Sík Sándor cspk.

      3. sz. Regnum Marianum cscs., Izsóf Alajos cspk.

      4. sz. BIK cscs., (Budai Ifjúsági Kongregáció), Erős Gusztáv cspk.

      5. sz. KEG cscs., (Katolikus Egyetemi Gimnázium), Kanitz István cspk.

1912 – Megalakul a Magyar Cserkész Szövetség december 28-án..

1913 – Vági tutajút.  Az első jelentős megmozdulás, amelyen 105 cserkész vesz részt.

1919 - Gerely Jolán felállította az első önálló magyar leánycserkészcsapatot.  Az első leány cserkészvezető 1913 óta.

1922 Teleki Pál kinevezése, mint a MCSSZ első főcserkésze, örökös tiszteletbeli főcserkész.

1924 – Megalakul a Magyar Leánycserkész Szövetség, megszervezője és első elnöke Lindenmeyer Antónia.

1926 – Megyeri Nemzeti Nagytábor.  7,500 cserkész részvételével nyolc országból.

1927 – Megvalósul a Hárshegyi Cserkészpark, Sztrilich Pál park pk.

1933 IV. Világdzsembori Gödöllőn, Teleki Pál táborpk.  Márton Lajos festőművész, művészi rajzoló, grafikus, rajzaival megörökíti a tábort.  54 országból 26,000 cserkész vett részt.

1939Pax-Ting (béketalálkozó), az első, és eddig egyetlen, leánycserkész Világdzsembori, Gödöllő. Főszervezője Lindenmeyer Antónia.

1940 - Teleki Hagyaték.  Teleki Pál kezdeményezésére a MCSSZ vezetői új próbarendszert dolgoztak ki a Balaton melletti Ábrahámhegynél. A próbarendszer alapja a Biblia és a magyar kultúra. A KMCSSZ még ma is ennek alapján működik.

1942kisbarnaki Farkas Ferenc, főcserkész 1980-ig. Teleki Pál főcserkész mellett az 1933-as Gödöllői Jamboree főszervezője volt.

1945 – A 2. világháború után sok cserkész kikerül Magyarországról, megalakulnak az első külföldi csapatok Ausztriában és Németországban.

1947 – Hontalan Sasok. 14 Magyarországról menekült cserkészvezető találkozik Németországban és a magyarságért való harcban jelölik meg feladatukat, majd igazi vérszerződést kötnek egymással.

1948 – A kommunista rendszer feloszlatja és betiltja a cserkészetet Magyarországon.  Megalakul a Külföldi Magyar Cserkészszövetség.  Az első külföldi VK táborok beindulnak 1947-48-ban.

1950 – Megkezdődik a kivándorlás Európából.  A világ minden tájára eljutnak a magyar cserkészek.

1956 – Az első Jubileumi Nagytábor külföldön, Wellandport, Ontario, Kanada.

1960 – A Magyar Cserkészet kezdetének 50. jubileuma, Barry's Bay, Ontario, Kanada.

1964 – A Sík Sándor Cserkészpark létesítése, Fillmore, New York, USA.

1965-1975 a KMCSSZ kidolgozza és beindítja széleskorú vezetőképző rendszerét, amely kitér minden szintű vezetési követelményre és a közbeeső időszakokat is vezetőképző kihívásokkal tölti be, amik három fajta őrsvezetői, két fajta segédtiszti (“wood badge” az alapja), cserkesztiszti, Dobó, Zrínyi, Corvina, és mintatáborokból ál.

1970 – A Külföldi Magyar Cserkészet 25. évfordulója.  Négy világrészen tartott jubileumi táborokon összesen kb. 2,200 külföldi magyar cserkész részt vesz.

1988-89 – A cserkészet újjászületése Magyarországon. Dr. Surján László, elnök.

1995 – A Külföldi Magyar Cserkészet 50. évfordulója. 

2010 – A Magyar Cserkészet kezdetének 100. jubileuma.  A 100 éves magyar cserkészet megünneplése.

A KMCSSZ vezetésének főbb alakjai:

Bodnár Gábor, a KMCSSZ atyja, megálmodója, megvalósítója, és félévszázadon át gondos vezetője, 1947-1996.

Mattyasovszky Zsolnay Miklós, KMCSSZ elnök, 1953-1973.

Dr. Némethy György, KMCSSZ elnök, 1973-1994.

Dolesch Melinda, KMCSSZ alelnök, 1965-1969, a Pax-Ting 50. évfordulójára, 1989-ben, rendezett központi KMCSSZ emléktábor parancsnoka Fillmoreban.

 

 2010 Jubileumi Nagytábor történelmi elnevezések

2010 Jubileumi Nagytábor történelmi elnevezések

 

A 100 éves magyar cserkészet főbb eseményei lapon a sötét betűkben kiemelt nevek és helyek közül a következőket használjuk a 2010-es Jubileumi Nagytáborban: 

 

 

Sík Sándor Cserkészpark, Fillmore, New York.  A 2010 KMCSSZ Jubileumi Nagytábor színhelye.

 

Az altáborok elnevezései: (cserkészvezetők az első évekből, a közép korból, és a külföldi korszakból)

 

10-12 éves fiúk - Szilassy Aladár Altábor

13-15 éves fiúk - kisbarnaki Farkas Ferenc Altábor

16-18 éves fiúk - Dr. Némethy György Altábor

 

10-12 éves leányok - Gerely Jolán Altábor

13-15 éves leányok - Dolesch Melinda Altábor

16-18 éves leányok - Lindenmeyer Antónia Altábor

 

Bodnár Gábor Század Altábor (19+ éves vegyes).  BG cserkészvezetők leszármazattai.  Részvevők a Teleki Pál Tér Pályán bemutatnak mesterségeket, kézügyességeket, cserkész gyakorlatokat, és sport versenyeket.

 

Králik László Cserkészvezetők és Családjuk (CsvCs) Altábor.  A következő száz év “első” új cserkészei itt táboroznak.  Cserkészvezetők házaspárjukkal és 10 éven aluli gyerekeikkel itt táboroznak.

 

Sztrilich Pál Hétvégi Vendégek Altábor.   A Hárshegyi Cserkészpark parancsnoka sok vendéget látott el a vezetése alatt.  A tábor utolsó hétvégén itt táboroznak a vendégek és látogatók.

 

Elnevezett helyek a táborban:

 

Márton Lajos Cserkészbolt.  Márton cserkész rajzai sok könyvben és tárgyakon ismerteti a nagy társadalomnak magyar cserkészetünket.  Itt lehet vásárolni cserkész könyveket, tárgyakat, jelvényeket, stb.

 

Mattyasovszky Zsolnay Miklós Gödöllői IV. Világdzsembori Kiállítás.  Mattya Bá részt vett a jamboreen és valamennyi emléktárgy a dzsemboriról Horváth Mihály gyűjtésében kiállításra kerül.  

 

Hárshegyi Világháló és Média Centrum.  A Hárshegyi Cserkészpark Magyarországon a vezetőképző táborok színhelye volt.  Ma már a világhálón keresztül készülhetünk fel a VK táborra, a vezetésre.  Itt ügyködik a tábori sajtó és híreszteli világszerte a táborban történő eseményeket.

 

Pax-Ting Béke Csárda.  A csárda kellemes, békés hely találkozni, kikapcsolódni.  A csárdát a Pax-Tingről és annak 50. évfordulóját ünneplő emléktáborról készült fényképekkel és emléktárgyakkal díszítjük. Itt mérsékelve kaphatók különleges hűsítő ételek és üdítők, amik a tábori konyhától nem kaphatók.

 

Teleki Pál Tér Pálya (Teleki Pálya).  A pálya a Teleki Hagyaték szellemében épül.  A Század Altábor részvevői bemutatnak mesterségeket, kézügyességeket, cserkész gyakorlatokat, és sport versenyeket, amelyeken többszöri fordulóval minden cserkész részt vesz.