Utasítás

ez a dokumentum letölthető itt – Microsoft Word fájl formátumban.

BEVEZETŐ

Gyerekeink egyre nehezebben olvasnak magyarul. Ez cserkészmunkájukat is hátráltatja. Kiadványokat – a cserkészkönyveket, az akadályverseny füzeteket, a Magyar Cserkészt, stb. – nehezen és ezért kevéssé olvassák.  Őrsvezetőink nehezen készülnek az összejövetelekre. Cserkészetünk továbbéléséhez szükséges, hogy cserkészeink nemcsak beszélni, hanem olvasni is tudjanak magyarul.

A mai gyerek előszeretettel használja a számítógépet. Ezt figyelembe véve a KMCsSz elhatározta, hogy létesít egy számítógépes olvasási különpróba rendszert, amellyel a cserkész szórakozva gyakorolhatja a magyar olvasást és közben elismerésben, kitüntetésben is része lehet – célunk, hogy a gyerek minél önállóbban végezze.  Ez a rendszer, amelyet a KMCSSZ honlapján keresztül lehet elérni, most elkészült.

Mivel nagyon szoros és jó kapcsolat van a Cleveland-i magyariskola és a cserkészet között, a magyariskola felvállalja az olvasási program futtatását.  A tanárok résztvesznek mint tanácsadók és a szükséges havonta 1-2 olvasási gyakorlatot betudják építeni a házifeladatba.  Mint tanácsadók, a rendszeren keresztül figyelik a gyermekek haladását és osztályban feltudják mérni, hogy mennyire önállóan végzik a gyermekek a programot pl. a már bevetett hangos olvasáson keresztül.  Mondatban való feleletekre többlet pontokat adnak és a matricákat a kijelölt eredményekért osztályban szétosztják.

CÉL:  EGY OLVASÁST FEJLESZTŐ RENDSZER BEVEZETÉSE

  • 6-16 éves korig és a gyerek minél önállóbban végezze.
  • Buzdítja a cserkészt arra, hogy olvasson.  Megadja az olvasnivalót, így nem kell könyveket vásárolni. A gyerek számítógépen végezhesse.
    • Ha véletlenül nincsen otthon számítógép, havonta 1-2 alkalommal városi könyvtárokban lévő ingyenes számítógépeket lehet használni.

AZ OLVASÁSI KÜLÖNPRÓBA PROGRAM

  • A KMCSsz honlapján keresztül kell előhívni: www.kmcssz.org
  • Szemelvények nyelvezete szükség szerint van leegyszerűsítve 5 szintre:

5 olvasási szint

Életkor

Magyariskolai osztály (átlag)

Induló

6 éves

Első

7 éves

Második

Gyalogló

8 éves

Harmadik

9 éves

Negyedik

Futó

10 éves

Ötödik

11 éves

Hatodik

Vágtató

12 éves

Hetedik

13 éves

Őv

Szárnyaló

14 éves

15-16 éves

 

    • Minden szintnek van 20 olvasmánya, illetve szemelvénye. Minden szemelvény után 10 kérdés (“multiple choice”), amelyeket a rendszer automatikusan javít és pontoz.
      • A Gyalogló szinttől felfelé: 1 vagy 2 kérdés, amelyekre mondatban kell felelni. Ezeket a válaszokat az olvasási tanácsadó nézi át és ad többlet pontokat. Kívanatos, hogy magyar betüket használjanak, de nem kötelező.
    • Legalább 8 jó feleletet kell élérni szemelvényenként.
    • Haladásáért folyamatos elismerést kap (matricákat): az első sikeres olvasmánynál (10 pont) és azután 30, 70, 120 és 160 pontnál.  Ha elér 160 pontot, megkapja a szintnek megfelelő olvasási különpróba jelvényt.
  • Bár a gyerek akármelyik szinten kezdhet, Cleveland-ben a megfelelő átlag életor szerint kezdjük.
  • Olvasási tanácsadó (vagy a magyariskolai tanítója, vagy a csapatban kijelölt olvasási tanácsadó):
    • Buzdítja a gyerekeket, bemutatja a programot és segít, ha kell.
    • Követi a gyerekek haladását, megbeszéli velük a szemelvényeket, lehetőleg fennhangon is olvastat.
    • Mondatban való feleletekre többlet pontokat ad.
    • Ellenőrzi az eredményeket, biztosítja az elismerést, ileltve a matricák átadását.
  • A szemelvényekben találsz aláhúzott szavakat. Ha az egérrel ráviszed a nyilacskát, megjelenik a szó értelme lakhelyed nyelvén. A rendszer korlátozása miatt csak megközelítő ez a szinoníma, de már ez is segíteni fog.

A RENDSZER BEVEZETÉSE

  • 2009:  bevezetése és használata.  2010. januártól:
    • Csak olyan kiscserkész lesz zöld nyakkendős cserkésszé avatva (Cleveland-ben 10 éves korban a nyári csapattábor keretében), aki sikeresen megszerezte az Induló és Gyalogló olvasási  különpróba jelvényeket.
      • 2008/2009 iskola évben a 3-ik osztály, 2009/2010-ben a 4-ik osztály havonta 2 olvasmányt kell sikeresen elvégezzenek a Gyalogló szinten, hogy időben befejezzék
    • Őrsvezetői  vk  tábor előfeltétele a Vágtató olvasási különpróba jelvény megszerzése ami helyettesíti a szalagokat használó olvasási/tollbamonási gyakorlatokat.
      • 2008/2009 iskola évben a 7-ik osztály, 2009/2010-ben az őv osztály havonta 2 olvasmányt kell sikeresen elvégezzenek a Vágtató szinten, hogy időben befejezzék
    • A többi osztályok a koruknak megfelelő szinten kezdik és havonta 1-2 olvasmányt kell sikeresen elvégezzenek.
    • Akik nem járnak magyariskolába, azokat elsősorban buzdítjuk, hogy járjanak – különben a számonkérés részben elves a cserkészfoglalkozási időből.

A PROGRAM HASZNÁLATA

  • A KMCSsz honlapján keresztül kell előhívni: www.kmcssz.org
  • A bejelentkezési lapot töltsd ki. A csillaggal megjelölt részeket ki kell töltened.
  • Egy különálló drótposta cím szükséges minden résztvevő részére.  Ha lehet, legyen könnyen felismerő a gyermek neve. Ingyenes drótposta címeket könnyen lehet megszerezni: pl. gmail.com, live.com, juno.com, stb.
  • Válassz magadnak egy jelszót. Erre a jelszóra szükséged lesz minden alkalommal, amikor a rendszert használod. Ne felejtsd el, írd fel magadnak.
  • Válassz magadnak egy olvasási tanácsadót:

 

5 olvasási szint

Életkor

Magyariskolai Osztály (átlag)

Olvasási tanácsadó

Induló

6 éves

Első

Tamásy Éva vagy Radics Szilvia

7 éves

Második

Chmielewski Franciska vagy Nagy Erika

Gyalogló

8 éves

Harmadik

Yost Erika

9 éves

Negyedik

Szentkirályi Juci

Futó

10 éves

Ötödik

Szántó Erika

11 éves

Hatodik

Rátoni Nagy Tamás

Vágtató

12 éves

Hetedik

Mészáros Mária

13 éves

Őv

Györky Annamária

Szárnyaló

14 éves

15-16 éves

 

Vegyes

Vegyes

Magyariskolába nem járó cserkész fíuk

Mészáros Andy vagy Tapolyai Péter

Vegyes

Vegyes

Magyariskolába nem járó cserkész lányok

Szélpál Zsuzsi vagy Horváth Judit

-Ha még nincsen a listán tanácsadód, akkor válaszd azt, hogy „Nem tudom / nincs”.

  • A szemelvények tartalomjegyzékének oldalán (és a legtöbb későbbi oldalon is), van egy ablak, benne különböző választható pontok. Ha az egyikre rákattintasz, az annak megfelelő oldal fog megjelenni. Pl:
    • Egy ilyen pont személyes adataid, egy másik jelszavad megváltoztatására való.
    • Ha rákantitasz arra, hogy “Eredményeim kimutatása” megjelenik egy táblázat, amelyben láthatod, hogy eddig hány pontot gyűjtöttél össze.
    • Ha több, mint 6 hónapig nem használod a rendszert, adataidat kitörli.
    • Ha a “Súgó”-ra kattintasz, részletes magyarázatot találsz a rendszer működéséről.
    • Az egyik pont a kijelentkezésre van. Ne felejts el kijelentkezni, miután befejezted munkádat.
  • Miután rákattintottál a bejelentkezési gombra, el is kezdheted a különpróba rendszert használni. Megjelenik a bejelentkezési ablak: töltsd ki e-mail címedet és jelszavadat. A következő oldalon már meg is jelenik az 5 különpróba szemelvényeinek tartalomjegyzéke. Csak rá kell kattintanod az egyik szemelvényre, és máris megjelenik a szöveg és a kérdések.

14. sz. Görgey Arthur cscs. és 34. sz. Zrinyi Illona lcscs. weboldala