Kedves Cserkészektestvéreim! Kedves Barátaink!Tisztelt Támogatónk!
Nagy változásokra készül a KMCSSZ a kommunikáció terén – kérlek ezt a levelet alaposan olvassátok el, nehogy lemaradjatok fontos drótpósta (Email) értesítőkről, információkról, illetve a cserkészetet érintő hírekről! Kérjük osszátok meg a csapatokkal, cserkész szülőkkel, barátokkal, és a közösségi médián!
Az eddigi Email listák 2021 júliusában meg fognak szünni, és helyettük célzott Email csoportokat hozunk létre a Google Groups égisze alatt. Arra kérünk mindenkit, hogy iratkozzatok fel ezekre a listákra az alábbi Google Survey kitöltésével. Egy kattintás, maximum 5 perc, de nagyon fontos! 4 csoport lesz, és ezekre célzottabban tudunk majd leveleket küldeni, hogy a megfelelő információk eljussanak a megfelelő emberekhez. Több listára is fel lehet iratkozni, de leginkább arra a csoportra iratkozz fel amihez tartozol, ami a beosztásodat illeti. Az alábbi leírás alapján döntsétek el, hogy mire szeretnétek, illetve mire vagytok jogosultak feliratkozni.
“A” csoport: Vezetőség (KMCSSZ Elnökség, IB tagok, vezetőtisztek, osztályvezetők, bizottsági vezetők). – Ez ennek a csoportnak kötelező! “A” csoport részére küldött kommunikációs anyag:
- Vezetői értesítők
- Központi hírlevelek
- Elnöki összefoglalók
- Felhívások rendezvényekre, meghívók
- Magyar Cserkész, Vezetők lapja online
- KMCSSZ hírek (sajtó)
- Árvalányhaj
“B” csoport: Parancsnokok (kerületi, körzeti és csapatparancsnokok). Ez ennek a csoportnak kötelező!
“B” csoport részére küldött kommunikációs anyag:
- Vezetői értesítők
- Központi hírlevelek
- Elnöki összefoglalók
- Felhívások rendezvényekre, meghívók
- Magyar Cserkész, Vezetők lapja online
- KMCSSZ hírek (sajtó)
- Árvalányhaj
- Pályázati lehetőségek
- Képzési anyagok
- Tagdíj befizetésre felszólitások
- Űrlapok
- Kifejezetten parancsnokoknak szóló felhívások
“C” csoport: Cserkészek (felnőtt cserkészek, cserkész alumni, szórványcserkészek)
“C” csoportnak küldött kommunikációs anyag:
- Adománygyűjtési, fundraising felhívások
- Segítségkérés táborok, programra (önkéntes munka lehetőségek)
- Tagdíj befizetések
- Felhívások rendezvényekre, meghívók
- KMCSSZ hírek (sajtó)
- Magyar Cserkész, Vezetők lapja online
- Árvalányhaj
- Pályázati lehetőségek
“D” csoport: Cserkészbarátok (cserkészszülők, támogatók, sajtó)
“D” csoportnak küldött kommunikációs anyag:
- KMCSSZ hírek (sajtó)
- Angol és más nyelvű hírek
- Adománygyűjtési, fundraising felhívások
EZT TÖLTSD KI:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdunNQvYjCIfWmFC-I7eol7piUZPEznsFun3oPefrtUchmXag/viewform?usp=sf_link
Előre köszönjük a közreműködést!
Jó Munkát!
Szórád Gábor
A KMCSSZ Főtitkára