Kedves Szülők!

Észak-amerikai iskolák összefogásával 10 napos olvasótábort szervezünk a nyár folyamán 2020. július 6. és július 17. között (hétvégén nem lesz foglalkozás) iskolás korú gyerekek számára. A táborban a gyerekek az online csoportmunka mellett érdekes interaktív – offline végezhető – feladatokat is fognak kapni minden nap a tanáraiktól.

Tanáraink a diákok életkorának és érdeklődési körének megfelelő könyveket fognak kiválasztani Berg Judit művei közül és nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy játékos keretek között fejlesszék a gyerekek olvasási készségét. A foglalkozások alatt a csoportok készíthetnek majd pl. videókat, képregényeket, hangjátékokat és szabadulószobában is tesztelhetik tudásukat. A tábor végén pedig ünnepséggel zárjuk a két hetet.
A programot az USA-ban működő hétvégi magyar iskolák képzett, tapasztalt pedagógusai fogják vezetni.
Részvételi díj: $75/tábor/gyerek (a regisztrációs űrlap kitöltését követően küldjük a PayPal fizetési meghagyást)
Regisztrációs határidő: 2020. június 20.
Kérjük osszátok meg az információt a közösségeiteken belül is a családokkal, hátha érdekel valakit ez a lehetőség.

Köszönettel:
AMIT Olvasótábor Szervezők

Regisztráciüs űrlap

Tanáraink:
Czettisch Bernadett, MISI Magyar Iskola
Csiki Jutka, Arany János Magyar Iskola
Csizmadia Bernadett, Széchenyi Magyar Iskola
Fülöp Ildikó, Arany János Magyar Iskola
Petreczky Katalin, AMIT
Radke Rita, Washingtoni Magyar Iskola
Subertné Haála Judit, Kossuth Ház
Tóthné Kollár Kata, Kányádi Sándor Magyar Iskola / Iskolatábor